Budapest története

Közép-Európa legnagyobb folyója, a Duna szeli keresztül a magyar fővárost, amely “élő ékszerdobozként” tárul elénk a folyam két partjáról. Budapest földrajzi fekvésének egyedi idegenforgalmi adottsága, hogy az egyik oldalon hegyek koszorújában, a másik oldalon síkságra húzódva terül el. A történelmi hangulatú, nyugodt és kirándulásra is alkalmas dimbes-dombos Buda áll szemben az éjjel-nappal nyüzsgő, élettel teli Pesttel.

A Duna Margit-híd és Szabadság-híd közötti szakaszának szélessége és két partjának épületei – azok párkánymagassága és tömegaránya – szinte tökéletesen harmonizálnak egymással. Így a folyó városképben való megjelenése egyedi és meghatározó, amely a budai oldal kilátópontjairól nagyszerűen érzékelhető. A városkép látványának hatását még fokozzák a folyam zöld lombokkal fedett szigetei, elsősorban a Margit-sziget, valamint a Duna fölött a Budai Várhegy és a Gellért-hegy. Ez a táji szépség és városépítő céltudatosság olyan kedvező, egyedi városképi harmóniát teremt, amely Budapestet a legszebb fővárosok sorába emeli. E tényezők adták alapját az UNESCO döntésének, amellyel 1986-ban Budapestet, a két part panorámáját és a budai Várhegyet fölvette a Világörökség kulturális javainak listájára.

Budapest Lánchíd

 

 

Budapest története

A Duna évezredes szerepe vitathatatlan az itt létrejött települések szempontjából, hiszen a Kárpát-medence legjobb átkelőhelye a mai Budapest területén alakult ki, amely mindig is vonzotta a kereskedőket és a telepeseket. Az ókorban a Duna védelmi célokat szolgált, a Római Birodalom határát, az úgynevezett limest jelentette. A birodalom bukása után a folyó elválasztó szerepe megszűnt, s egyre inkább az összefonódás jelképévé vált, hiszen két eltérő tájegységet kapcsolt össze, különböző javak és portékák cseréjét tette lehetővé. A római kultúra – máig fellelhető – alapjain virágzó kereskedőváros alakult ki a folyó bal partján, s az egykori átkelőhelyhez futó ősi utak mind a mai napig megtalálhatók a városszerkezetben. A Duna vizét ivóvízként, ipari alapanyagként évszázadok óta használják, s fontos vízi útként mindig jelentős szerepet játszott a nemzetközi kereskedelemben, mely a Duna-Rajna-Majna csatorna megépülésével teljesedett ki. Ám a Duna nem csak áldásairól, hanem pusztító árvizeiről is hírhedt volt. A legveszedelmesebbek ezek közül az úgynevezett jeges árvizek voltak, amikor tél végén a levonuló jég a Csepel-sziget csúcsánál összetorlódott és visszaduzzasztotta a Duna vizét. Ilyen jeges ár okozta 1838-ban a város legpusztítóbb árvizét. A nagy pesti árvíz a legnagyobb elemi csapás Pest-Buda történetében, melynek során a mai város területén közel 3000 ház dőlt össze. Máig látható emléktáblákat helyeztek el a házak falain, mutatóujjakkal jelölve az ár magasságát. Ha nyitott szemmel járunk, könnyen fellelhetjük ezeket a Belvárosban! Tulajdonképpen az árvíznek köszönhetően kapta Pest az újjáépítés során azt az egységes klasszicista arculatát, amely belső részeire ma is jellemző.Az árvíz ráébresztette a törvényhozókat a folyók szabályozásának szükségességére, s ezáltal, valamint a “legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István közbenjárásával, megindulhatott a rakpartok kiépítése, melyek nélkülözhetetlen elemekké váltak Budapest világvárosi megjelenésében.